Amikor még a Pg gáz töltés is adományból jött össze
 

Amikor még a Pg gáz töltés is adományból jött össze

A társaság korai évei

Mivel úgy gondolom, mindenkinek kell egy hobbi, nekem pedig az irodalom mindig is nagyon a kedvemre volt, ezért már lassan öt évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy alapítok a helyi időseknek egy iralomkedvelő klubbot egy Budapest környéki faluban, ahova eddig még kevés ilyen esemény jutott el. Volt kis saját folyóiratunk (pár oldalas, A/4-es lapokból összetűzve), saját alkalmaink, ahol egymásnak olvastunk fel, és úgy összességében minden, ami egy kis kezdő társaságtól kitelik.

Nagyon hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy támogatás nélkül semmire se megyünk, és nem hogy nem fogjuk tudni megváltani a világot, még a saját működésünket se tudjuk majd finanszírozni.

Egy kis termünk volt a községházán, ahol heti egyszer összegyűlhettünk, viszont tél derekára kiderült, hogy még kifűteni se tudjuk rendesen a helyiséget egy találkozó előtt, mert még egy Pb gáz töltésre sincsen félretett pénzünk.

Pb gázpalackos fűtés

pb gáz töltésAz épületben ahol voltunk, sose volt fűtés, így az egyetlen dolog, ami a meleget biztosíthatta, az egy Pb gázpalackkal működő kis fűtőtest volt. Ha valaki begyújtotta még a gyűlés kezdete előtt egy-két órával, egészen tűrhető hőmérséklet volt, de elég hamar kiderült, hogy aki ránk hagyta, nem hagyott benne túl sok Pb gázt.

Amikor elfogyott a tartalma, rájöttem, hogy Pb gáz cseréle lesz szükségünk, de semmi pénze nem volt rá a társaságnak – eldöntöttem hát, hogy bár én se állok túl jól anyagilag, ennyire még muszáj lesz beruháznom, hogy működhessünk. Rákerestem tehát, hogy hol tudok a legolcsóbban Pb gáz töltést végeztetni, és kocsiba ülve el is utaztam oda.

Szerencsére nem volt távol: bár házhozszállításra lett volna lehetőség, nyilvánvaló volt, hogy én azt nem választhatom, hisz mindenképpen tölteni akartam a gázpalackomban. Ellenkező esetben a fém palack árával is számolnom kellett volna, ami egyáltalán nem fért volna bele a havi költségvetésembe. Ráadásul, akkor még az üres palack elhelyezését is meg kellett volna oldanom.

Nagylelkű adomány

A telepre érve megkerestem azt a helyet, ahol az újra töltést végzik, és kértem a segítségüket. Egészen gyorsan megtörtént minden, és neki is álltam kifizetni az árát. Valamiért azonban kitalálhatták, hogy nem nekem lesz a Pb gáz, és az eladó megkérdezte, hogy miről van szó. Végül beszédbe elegyedtünk, és elmeséltem, hogy idősek irodalom klubjának fűtéséről van szó, ahhoz lesz majd a gázpalack.

Legnagyobb meglepetésemre ekkor azt mondták, hogy kivételesen nem probléma, ha nem fizetem ki, hanem legyen inkább karácsonyi ajándék számunkra a Pb gáz töltés. Én ezt hirtelen el se hittem, de aztán megerősítették, hogy ne aggódjak miatta, számukra ez nem nagy dolog, és örülnek, ha ilyen módon is boldog karácsonyt tudnak kívánni az irodalomkedvelő öregeknek.

Mondanom se kell, nagyon örültem neki, és amikor a klubban beszámoltam róla, ott is hatalmas boldogság fogadta. Ezután mindenki, ha lehet, még jobban élvezte azt a meleget, amit a Pb gáz égése adott, és még bensőségesebbek voltak az estjeink

Mondanom se kell, azóta természetesen ugyanoda járok mindig vásárolni, hogyha Pb gázpalack cserére van szükségem, és még sose csalatkoztam bennük. Természetesen most már nem fogadom el a hasonló jellegű ajándékokat, de az első esetre, amikor még nagyon jól jött a klubnak, mindig emlékezni fogok.