A motorozásról kérdeztem egy motorost
 

A motorozásról kérdeztem egy motorost

Meg kell, hogy mondjam, nagyon érdekes témára bukkantam a minap, és szeretnék most róla röviden értekezni. Ez a téma pedig nem más, mint a motorozás. van egy barátom, hatalmas motoros. Órákat tud mesélni arról, milyen helyeken járt, milyen élményeket szerzett, miközben ennek a szenvedélyének hódolt.

Mint a témák majdnem mindegyike, ez is elképesztően megosztó, és ráadásul szélsőségesen két táborra osztja a véleményformálókat. A negatív tábor egyértelműen kijelenti, hogy a motorozás veszélyes és felelőtlen közlekedési forma, míg a pozitív hozzáállásúak azt mondják, hogy egy igazi életérzés, mely nem csak, hogy az ember lelkének üdítő, de gyors és praktikus, főleg a városi forgalomban.

Nem kívánok én most állást foglalni egyik oldal mellett sem, inkább azt mesélném el, mit mondott a barátom, aki minden napos szinten igénybe veszi a motorját, és emiatt sokkal hitelesebb forrás, mint én.

Először is, a véleményét arról kérdeztem, mit szól a motorozással szembeni ellenérzésekhez. ő azt mondta, megérti, hogy némelyek elzárkóznak a motorozástól, hiszen főleg először óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki ezt kipróbálja. A negatív hozzáállásúak többsége még sosem ült motoron, sosem próbálta, milyen is valójában, így az alapján alkot véleményt, amit hall, vagy amit közvetetten tapasztal.

Mivel a csapból is az folyik, hogy milyen sok motorbaleset történik, és majdnem mindenkinek van egy távoli ismerőse, aki egyszer elesett motorral, így a motorozásról alkotott, valódi tapasztalat nélküli kép okkal sötét. Na, de hallunk arról is, hogy napi szinten történnek, akár halálos kimenetelű autóbalesetek, a repülőszerencsétlenségekről már nem is beszélve. Ezekből a közlekedési formákból mégsem csináltak mumust. Nyilván, nagy odafigyelést és felelősségtudatot igényel, ha az ember egy kaszni nélküli közlekedési eszközzel utazik, ráadásul nagy sebességgel, de őszerinte semmivel sem veszélyesebb, mint bármely más közlekedési forma, ha az ember jobban odafigyel és felelősségteljesen vezet.

motorosbolt

Ez után megkérdeztem, tesz-e valami különösebb óvintézkedést azért, hogy ha mégis baj történik, neki minél kisebb bántódása essen. A válasz természetesen igen volt. A motoros felszerelések ma már nem gyerek cipőben járnak, elképesztő gyorsasággal fejlődnek és óriási mozgásteret biztosítanak a motorosoknak. mert nem csak egyre látványosabbak és kényelmesebbek ezek a ruhák, de anyagválasztásuk és kialakításuk nyomán egyre biztonságosabbak is. Ráadásul könnyen és gyorsan beszerezhetőek, mert van olyan motorosbolt, amely személyes és online beszerzési lehetőséget is biztosít a vásárlóinak. Neki vannak már bevált márkái, amiknek a szortimentjéből rendszeresen válogat, de azt javasolta, mindenki menjen el egy ilyen motorosboltba, nézzen szét, próbálgasson, és válassza ki végül azt a felszerelést, ami az ő igényeinek a legjobban megfelel.

Az utolsó kérdésem, bár kissé közhelyesnek tűnhet, de az volt, hogy mit ad neki a motorozás érzése. A válasz pedig az, hogy mindent. Elég ferde szemmel néztem a válasz hallatán, hiszen, ez így nem sokat mond egy kételkedőnek, adott esetben dilettánsnak, de aztán megérkezett a megfejtés is. Azt mondta, csak akkor szabad igazán, mikor motoron ül, és hogy a motorozás adja meg az igazi motivációt az életében. Nem szereti a munkáját, de szívesen bemegy, mert motorral teheti. Alig várja a hétvégéket, mert akkor motorozhat kedvére, míg meg nem unja, de ilyen még nem fordult elő vele. A barátaival a legkedveltebb beszélgető témájuk a motorozás, egyedül az édesanyja aggódik érte folyton, de mivel évek óta balesetmentesen közlekedik, így az ő ellenérzései is enyhültek az idő folyamán. összességében az egész életét a motorozás tölti ki, ebben éli meg örömét és bánatát, és el sem tudja képzelni az életét egy percre sem nélküle. Azt mondta, nincs más szenvedélye, csak ez, de ez olyan erős, hogy sosem fog elmúlni. Javaslata pedig az volt, hogy aki szkeptikus, vagy fél, először próbálja ki, aztán szívesen elbeszélget bárkivel a tapasztalatokról egy jó kávé mellett.