A buddhista karkötő, ami segít megnyugodni - mi is az a mala?
 

A buddhista karkötő, ami segít megnyugodni – mi is az a mala?

Nemrég voltunk a családdal egy keleti piacon, ahol a szokásos kínai, vietnami árusok mellett ezúttal egészen különleges, nepáli termékeket is láttunk.

Nepál egy viszonylag kicsi és szegény ország a Himalája lábánál. Nepálban hódított igazán a buddhizmus. Amikor buddhista szerzetesekre és templomokra gondolunk, akkor főleg a nepáli szerzetesek élete jut az eszünkbe. Ők azok a klasszikus buddhisták, akik mindig az emberek eszébe jutnak, amikor a vallásról van szó. A nepáliak ellett a tibetieknél is jellemző még a buddhizmus, ők a Himaláján építettek kolostorokat. Persze, nem mentek túl magasra.

Szóval, ezen a vásáron rengeteg nepáli terméket is sikerült megcsodálnom, bár nem vettem semmit – amit utólag meg is bántam.

A tekintetem megakadt pár igen színes gyöngysoron. Ezek közt a gyöngysorok közt akadtak elég szerény, fából készült darabok, de voltak olyanok is, amiken már komolyabb drágakövek is helyet kaptak.

Megpróbáltam megkérdezni az árust, hogy mégis mire használatosak, ezek a hosszú, gyöngyből álló karkötők, vagy gyöngysorok, de nem nagyon beszélte a nyelvünket, ezért válaszok nélkül maradtam.

Amint hazaértem, egyből rákerestem, ekkor tudtam meg, amit sejtettem, a mala egy buddhista, meditációra használatos eszköz.

A meditációnál a koncentrálást segíti elő, a gyöngyök számolásra vannak, klasszikusan 108 szemből áll egy mala.

A malát aszerint választják, hogy mire szeretnék használni. Van, amit meditációra, gyógyításra, védelemre vagy bőség hozásra lehet használni. A buddhista karkötő jelentése tehát attól is függ, hogy a hordozója mire szeretné használni. De persze az anyagának, a színének is van némi köze.

A malák segítenek megnyugodni, segítenek emlékezni arra, hogy mik a céljaink. A mala tehát szorosan összekapcsolható a tibeti és nepáli buddhizmussal is.

Nekem nagyon tetszenek ezek a kis gyöngysorok. Bántam, hogy nem ettem meg egyet már ott, a piacon, de sajnos mire visszamentem, az árus már nem volt ott.

Mivel tisztán emlékeztem rá, melyik mala tetszett, el is kezdtem keresni az interneten. Azt mondják ugyanis, hogy mikor malát választunk, akkor nem szabad túl gondolni, azt kell választani, ami elsőre megtetszett, mert az a mala illik hozzánk a legjobban.

Mivel nem vagyok igazán otthon a buddhizmusban, én hiszek ennek, nekiálltam egy olyan malát keresni, amit a boltban is láttam.

Mivel manapság az interneten mindent meg lehet találni, én is itt kezdtem el keresgélni. A https://www.nepalitermekek.com/collections/malak-karkotok oldalon találtam elég sok, nagyon szép malát.

Nekem a piacon egy lótusz mala tetszett meg. Ez az anyag elég különleges, nehezen beszerezhető, főleg nálunk. Egészen olcsón sikerült megvennem a ritka alapanyag ellenére is ezen az oldalon.

Itt olyan termékek vannak, amik egyenesen az előállítás helyszínéről kerültek hazánkba. Ezeket a termékeket a bolt tulajdonosa Nepálból hozta, mind nagyon magas minőségű, eredeti termék. Nehéz ilyet máshol szerezni.

Sokan em tudják, hogy mennyi mindenből készülhet a mala, megveszik a műanyag utánzatokat. Pedig igazi jelentéssel csak az a mala bír, amit okkal választ az ember, amiről tudja, miből van és mire szeretné használni.

Mivel nem vagyok hithű buddhista, nálam főként csak díszítő jelleggel lesz jelen a mala, de mielőtt megvásároltam, azért jobban utána néztem ennek a spirituális ékszernek.

Az oldalon, ahonnan vettem, elég sok információt lehet olvasni a malákról, a hangtálakról, a buddha szobrokról, gyakorlatilag mindenről, amit itt árulnak. Hiszen mindenki tudni szeretné, mi is az, amit valójában meg szeretne vásárolni.

Egészen érdekes olvasmánynak bizonyulnak az itteni blogbejegyzések, a tulajdonos pedig saját képeket, élményeket és videókat is oszt meg nepáli utazásáról, a Himalájáról és erről a gazdag kultúráról, amit mi nem ismerünk igazán. Mindenképpen érdemes megnézni, és ha valaki szeretne buddhizmushoz, meditációhoz köthető termékeket vásárolni, akkor érdemes elsőként ebben az online üzletben szétnézni, mert olcsó, eredeti termékeket árulnak.