Egyre kedvezőbb motor jogosítvány árak
 

Egyre kedvezőbb motor jogosítvány árak

Többször is írtam már a motorozásról, mert van egy kedves interjúalanyom, Balázs, aki mindenben segít. szerintem a motorosok világa egy nagyon hálás és érdekes téma, hiszen egy kicsit mindenki belelát, de igazán csak azok ismerik, akik magabiztosan mozognak a nagy vas hátán.

Egy ideje én is kacérkodom a motoros jogosítvány megszerzésének a gondolatával, ezért úgy döntöttem, ezúttal erről kérdezem Balázst.

Szerinted hogyan érdemes hozzálátni a motoros jogosítvány megszerzésének?

Nehéz kérdés, mert én már fiatal korom óta motorozok, gyakorlatilag amint lehetett, motorra ültem, így az első, mopedre szóló vizsgákat már 15 évesen letettem. Innentől viszont sokkal könnyebb volt minden. Ismertem a KRESZ-t tudtam, hogyan kell motort vezetni. A nehézség inkább az volt, hogy később a nagyobb motorokat is biztonsággal tudjam kezelni.

Én igyekeztem betartani a szabályokat és mindig csak annyit léptem felfelé, amennyit éppen lehetett. 18-évesen váltottam A1 kategóriára, később A2-re, ekkor vásároltam meg azt a motort is, amelyiket a mai napig használok. Azért egy évvel később levizsgáztam megint, hogy bármilyen motort vezethessek és válthassak, ha valaha szeretnék. Ha jön egy jó vétel, talán kihasználom. De addig másképp élvezem a motorozás örömeit. Mert ezekből bőven van.

Aki nem olyan szerencsés, hogy Babettával kezdjen, annak ma azt ajánlanám, ne vágyjon egyből ezer köbcentis járgányra. Most már az úgynevezett B125-ös jogosítvány is elérhető. Ez azt jelenti, hogy akinek B típusú jogosítványa van, annak adott a lehetőség, hogy néhány órányi tanulással és egy újabb KRESZ vizsgával olyan jogosítványt szerezzen, amelyikkel már 125 köbcentis és maximum 45 lóerős motort is lehet vezetni. Ez elég ahhoz, hogy nagyrobogónk, vagy akár egy komolyabb motorunk, mondjuk egy Yamaha YBR 125-ösünk legyen. Ezekkel az eszközökkel meg lehet tanulni, milyen a motorozás és rá lehet érezni az alapokra. Ez egy viszonylag olcsó és gyors tanfolyam, ha egy-két szezont kibírunk egy “kisebb” motor nyergében, akkor nagy biztonsággal, lazán, kényelmesen fogja tudni kezelni a kicsit nagyobb gépeket is egy kis gyakorlás után.

Szerintem nem feltétlenül kerül olyan nagy összegbe a papír megszerzése. Akit érdekelnek a motor jogosítvány árak, az linkelt oldalon elég jól össze tudja hasonlítani a költségeket. Amivel még érdemes számolni, az a felszerelések ára. Erre a fenti oldalon biztosítanak kuponokat, így egy kicsit spórolhatunk vele.

Milyen lesz az első motoros szezon a friss jogosítvány után?

Érdekes, izgalmas és kalandos. A motorozás még nem annyira elterjedt, mint az autóvezetés. Bár a motor jogosítvány árak kedvezőbbek, és járműhöz is egyre pénztárcabarátabb összegért juthatunk, mégsem annyira híg a motoros társadalom, mint az autóvezetőké. A motoros világban igenis számít, hogy ki mennyire kezeli jól a gépet és közlekedik biztonságosan. Aki rossz technikával motorozik, azt hamar kinézik maguk közül, nem fogja jól érezni magát. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a motoros ne lennének segítőkészek. Rengeteg, nagyon profi motoros tréning létezik, tehát aki úgy érzi, hogy a tanfolyamon nem készült fel minden kihívásra – ami persze nagyon nehéz lenne – az mindig tud tanulni valahol. De pont azért, mert a motorosok figyelik egymást, nem nagyon lehet rossz motoros oktatót kifogni itthon.

Persze, vannak nehézségek. Sokan nehezebben dolgoznak együtt nőkkel, vannak olyanok is, akik ahhoz vannak szokva, hogy a hozzájuk kerülők már minden tudnak a technikáról – a hős időkben mindenki Simsonnal kezdett és nem nagyon fordult elő, hogy valaki minden rutin nélkül készült a korlátlan motoros jogosítvány megszerzésére. Én azt mondom, hogy még ezektől az oktatóktól is sokat lehet tanulni – de nagyon fontos, hogy olyan személyt találjunk, akivel emberileg is jól kijövünk.

Azt mondtad, a tanfolyamok nem készítenek fel mindenre… Nem jók a tanfolyamok?

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a tanfolyamok nem lennének jók, de ennek is megvannak a maga korlátai. Egy tanfolyamon az ember legfeljebb egy órát tölt a nyeregben, ez egészen más, mint mikor 6-8 órán keresztül túrázik valaki. Nem lehet minden szituációra felkészülni: esőre, kanyar mögül hirtelen felbukkanó kátyúra, emelkedő, lejtő, földút, olajfolt… Vannak olyan helyzetek, amik 1-2 év aktív motorozás után is meglepetést okoznak. Ezekre egy kezdőt, pár órás rutinnal nem lehet felkészíteni. Meg kell éri rá.

Mennyibe kerül elkezdeni motorozni?

A legnagyobb költséget a motor beszerzése jelenti. Egy tanuló motort már 350-400 ezer forintért be lehet szerezni, bár rá kell szánni az időt. Ennyi pénzért, ha nem is egy csillogó-villogó, szalon állapotú járgányt kapunk, de üzembiztos, viszonylag problémamentes gépet, amivel öröm lesz járni.

A jogosítvány szerzésre én legalább egy 300 ezer forint körüli összeget szánnék. Ebben benne vannak a vizsgadíjak és az esetleges pótórák költsége is. Néhány tízezer ezer forintért már vezetéstechnikai tanfolyamra is mehetünk. Ha valamilyen csoda folytán első körben sikerült megszereznünk mondjuk a B125-ös jogosítványt, én ezt mindenképpen bevállalnám. Ennyi rutinra mindenkinek szüksége van.

Erre jön még a felszerelések ára. Protektoros ruha, kesztyű, sisak és bakancs – nálam ezek az alap felszerelések. Van, aki ennél is többféle felszerelést vásárol, nekem például különböző táskáim vannak, nyitott és zárt bukósisakom, esőruhám és olyan térd, könyök és gerincvédők, amelyek nincsenek összeépítve a ruhával, így melegben nem kell teljes felszerelést viselnem.

Szerintem egy jó alap felszerelés ára legalább 2-300 ezer forint, és nem nagyon érdemes lejjebb adni az igényekből. A fent említett oldal ajánl egy kedvezményes webáruházat, ami nagy könnyebbséget jelent a kezdet kezdetén.

Biztos, hogy minden felszerelést meg kell vásárolni? Csak a bukósisak a kötelező…

Nem is értem, miért nem tesznek kötelezővé még több felszerelést, mint egy csomó országban, ahol a nagymotorok már elterjedtek. Ausztriában vagy Belgiumban sokkal szigorúbbak a szabályok, ott a kesztyű, a gerincvédő is kötelező, sőt, van, ahol azt is szabályozzák, hogy milyen arányban legyenek fényvisszaverő felületek a ruházatunkon.

A bukósisak nagyon fontos, de gondolj csak bele, egy esésnél még biciklivel is előfordulhat, hogy 5-6 métert csúszunk a betonon. Ha motorral bukunk, akkor van, hogy ez 10-15 méter is, úgy, hogy egy 300 kilós test is kevereg még körülöttünk valahol. Ez nagyon veszélyes. A védőöltözet viszont megakadályozza, hogy a bőrünk találkozzon az aszfalttal. A használatával elkerülhetjük a csonttöréseket is.

A csizma is fontos. Ismerek olyan motoros, akinek amputálni kellett a lábujjait, miután egy biciklis a semmiből elé hajtott egy erdei úton. A bringás karcolásokkal megúszta a kalandot… És a kesztyű… Ha egy kavics, vagy bogár pattan az ember kezére, az 60 km/h-nál elég komoly fájdalmat okoz. Ez elvonja a figyelmünket, és akár 60-100 métert is megtehetünk úgy, hogy szinte bénák vagyunk a fájdalomtól. Ez nem játék.

Én azt mondom, hogy nincs olyan, hogy túlzott biztonság. Szóval, az alapok nélkül nem indulnék útnak. Én még az utasomnak is szoktam protektort biztosítani.

Mit tanácsolnál egy kezdő motorosnak?

Első körben azt, hogy gyakoroljanak sokat és ne adják fel. Motorozni nem egyszerű, de ha az ember ad időt magának, könnyen bele lehet rázódni a dologban. Ez egy nagyszerű sport és remek hobbi. Könnyű élvezettel csinálni.