Harkányi szállás egy újságírónak és az egész családnak - Kupe folyó
 

Harkányi szállás egy újságírónak és az egész családnak

Akármennyire él is a köztudatban az a tévhit, hogy az újságírók egész nap csak a lábukat lógatják, azért az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ez egy baromi kemény munka, ha lelkiismeretesen csinálja az ember. Folyamatosan figyelni kell az eseményekre, tisztában kell lenni a közszereplőkkel, a történésekkel, a szervezetekkel, és úgy összességében napra késznek kell lenni mindenből. Ez azért szükséges, hogy egy-egy anyag feldolgozásánál ne kelljen hosszasan előtanulmányokat folytatni, ne menjen el egy fél nap csak az utánanézéssel. Viszont a folyamatos szellemi jelenlét rendesen le tudja ám szívni az ember energiáját. Amikor a feleségemmel úgy határoztunk, hogy hosszú idő, mondhatni évek után végre megérdemlünk egy kis pihenést, és biztos a kölyök is élvezni fogja, már elég nagy ahhoz, hogy kibírjon pár órát az autóban hiszti nélkül. Eldöntöttük, hogy az ország déli részén keresünk egy hotelt,a pihenéshez, és a legjobb harkányi szállás is így jött a képbe.

Viszonylag előre elkezdtem kérdezgetni a kollégáimat, hogy ki tudna nekem olyan kikapcsolódási lehetőséget mondani, ahonnan nem kell túl messzire menni ahhoz, hogy ki lehessen úgy istenesen kapcsolódni. Persze voltak, akik rögtön gúnnyal nyitottak, és azt mondták, hogy egy cölöpökre épített nyaraló a Karibi térség kék vizein biztos megfelel ezeknek a kritériumoknak, de köszöntem a nem segítséget, és annyiban is hagytam a dolgot. Végül az egyik kedves kolléganőm hozakodott elő a legjobbal, amit csak hallhattam: Harkányban volt tavaly a férjével egy nagyon jó szállodában, ami kimondottan pihenésközpontú. Nem drága, jók a szobák, és mindenféle kikapcsolódási lehetőség van, úgy, mint medence, masszázs, és még rengeteg minden. A környéken is akad látnivaló, érdemes kicsit arrafelé is nézelődni. Kértem, hogy adja meg az elérhetőségét, mert ez a legjobb harkányi szállás amiről eddig hallottam. A kollegina nagyon szívesen kikereste a weboldalukat is a számítógépemen, és innen már ment minden, mint a karikacsapás.

Felkerestem őket, és a szállásfoglalás egészen rövid idő alatt megvolt. Sajnos volt már rossz tapasztalatom szállókkal, akik feleslegesen húzták az időmet baromságokkal, de ebben az esetben erről szó sem volt. Minden nagyon simán ment, fennakadás nélkül. Alig vártam már, hogy eljöjjön a nagy nap, és kora reggel elindulhassunk. Nagyjából három óra volt az út egy-két pihenővel megtűzdelve, de szerencsére a gyerek is elég jó hangulatban volt, nem kezdett el szirénázni félútnál. Jól mentünk, mivel hétfő reggel volt, és mire megérkeztünk, addigra a szobánk is elő volt készítve. Bár minden ilyen simán működne… És el kell, hogy mondjam: varázslatos hetet töltöttünk ott. A harkányi szállás valami egészen fenomenális volt, annyira jól éreztük magunkat és olyan sokat pihentünk, mint vagy tíz éve nem.

harkányi szállás

Visszatérve mindenki észrevette a változást, hiszen olyan lehettem, mint egy nagyon régóta először kimosott függöny. A szürke, kimerült ember eltűnt, és átvette a helyét a friss és energikus! A munkámon is meg lehetett érezni, hogy a harkányi szállás szépen feltöltött bennem minden akkumulátort. Újult erővel és lendülettel tudtam nekiállni minden piszlicsáré ügynek, ami két héttel korábban még az idegbaj szélére sodort volna. Azt hiszem, igaza van a feleségemnek, és valóban nem kéne megint éveket várni a kikapcsolódással, inkább ugyanígy egy-egy hétre elutazni a nyáron, és apránként kipihenni a sok fáradalmat. Megbeszéltük azt is, hogy jövőre is visszatérünk egyszer ugyanide, mert a harkányi szállás jobb volt, mint bármi, amit korábban tapasztaltunk.