Náluk komoly kultúrája van a régi pénzek beváltásának
 

Náluk komoly kultúrája van a régi pénzek beváltásának

Nagyon nem mindegy az, hogy az ember mennyit érintkezik a kultúrával. Ahogy az sem mindegy, hogy milyen helyen lakik és milyen lehetőségei vannak erre. Hiszen egy kis faluban, aligha tudunk elmenni színházba, vagy egy irodalmi estre. Nekem is teljes sokk volt, mikor életemben először elhagytam a szülővárosomat és megtapasztaltam, hogy máshol miként mennek a dolgok.

Alapból nekem a főváros okozta a legnagyobb döbbenetet. Mindenki csak arról mesélt nekem, hogy milyen sokan élnek ott és, hogy mindenki mogorva. Nem mondom, hogy ezekben a gondolatokban ne lenne semmi igazságtartalom, viszont emellett még rengeteg mást is adhat nekünk a főváros.

Már csak azzal, hogy milyen könnyű közlekedni benne. Nem számít, hogy az adott előadás, amire el szeretnénk menni, esetleg késő estig tart, mivel bármikor fel tudunk pattani egy éjszakai buszra, ami óriási eséllyel a házunk előtt fog lerakni minket. Ez pedig egy hatalmas szabadság ahhoz képest, amit vidéken tapasztaltam.

Az emberek hozzáállása is teljesen más. Sokkal nyitottabbak az ilyen dolgokra, és éppen ezért jóval gyakrabban találhatunk különböző előadásokat, vagy programokat. Fantasztikus érzés volt, mikor találtam egy olyan csoportot, ami az én szubkultúrámat képviselte. Otthon nem hiszem, hogy lenne egyáltalán egy tucat ember, aki értené, hogy miről beszélek.

Magyarország kultúrája azonban nem csak Budapesten összpontosul. Több barátom is volt, akik az egyetemválasztásuk miatt Pécsre költöztek. Én korábban nem jártam ezen a helyen, viszont nagyon sok jót hallottam róla. Éppen ezért, mikor egyszer lehetőségem volt rá, meg is látogattam őket. A hatás pedig nem maradt el. A kulturális pezsgés ugyanis szinte tapintható a levegőben. Ezt pedig anélkül érheti el az ember, hogy túl kéne élnie a budapesti tömegeket. Úgyhogy Pécs szerintem egy nagyon kiváló választás lehet azoknak az embereknek, akiknek vannak művészi hajlamai, de mégis sokkal szívesebben élnének egy kisebb városban, ahol ennek ellenére is nagyon sok a lehetőség. Én viszont nagyon örültem, hogy Budapesten lakok, mikor numizmatikai bolt után kutattam…

Mindenkinek megvannak azok a hobbijai, amiket hosszú éveken keresztül már csak megszokásból is űz. Nekem ez a régi érmék gyűjtögetése volt. Az utóbbi időben azonban egyre inkább azt éreztem, hogy inkább olyan pénzre lenne szükségem, amit a mai világban is használni tudok. Innen jött a numizmatikai bolt keresésének az ötlete. Alapból nem szerettem volna a város egy rossz nevű negyedében keresgélni, úgyhogy inkább az internethez fordultam. A numizmatikai bolt keresésem kapcsán pedig nemsokára megláttam a Procopius Numizmatika oldalát.

Semmiben nem hasonlított az előbb említett, megbízhatatlan boltokra. A Procopius Numizmatika felülete ugyanis nagyon szépen van kialakítva és nem lesz nehéz rajta megtalálni azt, ami minket érdekel. Kifejezetten örültem, hogy ennyire adtak a minőségre. Hiszen sokszor ez az a szempont, ami alapján meg tudjuk állapítani azt, hogy az adott cég megbízható-e. Ez pedig különösen igaz az internet világában, ahol annyi minden közül választhatunk. Így azonban az első benyomásom rögtön nagyon pozitívra sikerült.

Ahogy azonban már korábban említettem, a Procopius Numizmatika kapcsán nem csak a megjelenés a príma, hanem a kezelhetőség is. Én alapból nem szoktam annyi időt tölteni az interneten üzleteléssel. Pont ezért örültem annyira, hogy az ilyen felhasználókra is gondolnak. Ennek köszönhetően pedig csak pár kattintás kellett és megismerhettem azt, hogy mégis mit csinál egy numizmatikai bolt.

Az oldalon ugyanis rengeteg tájékoztató érhető el, amik lefedik a régi pénzek értékesítésének az összes aspektusát. Én például egy olyan cikkre találtam rá, ami mélyebben belement abba, hogy milyen történelemmel rendelkezik maga a numizmatika tudományága. Mivel bármilyen meglepő, a különleges érmék gyűjtése nem csak egy modern hóbort. Az ókorig visszamenőleg vannak feljegyzéseink erről, viszont nagyon máshogy nézett ki, mint a mostani időkben. A pénzgyűjtést ugyanis sokan a „királyok hobbijának” nevezték ekkoriban. Mivel csak a tehetősebb réteg engedhette meg magának.

Ahogy azonban fejlődött a társadalom és kialakult egy középosztály-réteg, a pénzgyűjtés egyre több ember számára vált elérhetővé. Sosem volt mindegy azonban, hogy mennyit ér az adott érme. Ahhoz, hogy ezt megállapítsák, szükségünk volt egy numizmatikus segítségére. Tekerjünk előre pár száz, vagy akár ezer évet és megérkezünk a Procopius Numizmatikához, ami már modern módszerekkel képes beazonosítani azt, hogy érméink mennyit érnek.

Nagyon érdekes egyébként, hogy ezt milyen szempontok alapján lehet megállapítani. Milyen szerencse, hogy ez a numizmatikai bolt nem titkolja előlünk a módszereit. Úgyhogy nem kell majd vakon megbíznunk az ítéletükben. Egy érme értékét ugyanis nem csak az befolyásolja, hogy milyen ép, hanem az is, hogy milyen régi. Az is lehet azonban, hogy egy jól dokumentált időszakból kifogtunk valami nagy ritkaságot. Magunktól nem lennénk képesek egy pontos elemzésre. Mivel a Procopius Numizmatika bemutatta nekem, hogy sokszor több olyan segédtudományt is be kell vetni, mint a heraldika, hogy megállapítsuk az adott érme korát.

Ha azonban hozzájuk fordulunk, akkor egy naprakész, képzett csapat fog várni minket. Akiknek tényleg az a célja, hogy mindkettőnk számára jó üzletet csináljanak, nem pedig az, hogy átverjenek minket. Persze sosem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy igazat mondanak-e, hiszen mi nem értünk annyira a témához. Viszont érdemes ránézni arra, hogy mit mondanak róluk a különböző ügyfelek.

Nagyon elégedett voltam, mikor elolvastam, hogy a Procopius Numizmatika nem ma kezdte az ipart. Több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, ami elengedhetetlen egy ilyen szakma kapcsán. Hiszen annyi speciális eset feljöhet, aminél nem lehet a megszokott módszereket alkalmazni. Így azonban nem lesz semmi akadálya annak, hogy pontos elemzést kapjunk a pénzeink értékéről.

Illetve az is nagyon meggyőző volt, hogy több ezres ügyfélkörrel rendelkeznek. Utóbbi talán a legfőbb indok, ami el tudta feledtetni velem a kétségeimet. Hiszen ha ennyi ügyfél elégedett volt velük az évek során, akkor valamit tényleg jól csinálhatnak. Az internet korszakában szerintem már nagyon nehéz megbízni bárkiben, a Procopius Numizmatika viszont képes volt ezt elérni nálam. Nem kellett más hozzá, mint egy egyenes hozzáállás és egy kiváló felület.

Most már csak azon volt a sor, hogy próbára tegyem őket a gyakorlatban is. A numizmatikai bolt telefonszáma elérhető az oldalukon és bármikor tudjuk hívni őket, mikor nyitva vannak. Mielőtt elmentem hozzájuk, volt még pár kérdésem, amikre mind készségesen válaszoltak. Ezt követően a személyes találkozás is hasonlóan pozitív volt. Nagyon segítőkészek voltak és elmagyaráztak nekem minden részletet, amire érdemes odafigyelnem. A végső összegben sem csalódtam, mivel azt éreztem, hogy ez tényleg megfelelő mennyiség, az éveken át tartó munkámért cserébe. Ha titeket is érdekelne egy numizmatikai bolt, akkor én őket ajánlom mindenképpen.