Amikor ráeszméltem, hogy a telefonom javításra szorul

Egy kisebb társaság – az élén velem – az újévben arra adta a fejét, hogy egy új, irodalmi folyóiratot alapítson, amelynek lényege, hogy egyre szélesebb körben ismertesse meg a kortárs irodalmat, illetve a szerzőket. Ehhez már felhasználtuk a közösségi média adta lehetőségeket: csináltunk facebook profilt, instagram fiókot, sőt volt egy tumblr oldalunk is, amit rendszeresen töltöttünk meg újabb és újabb tartalmakkal. Egyik alkalommal az volt a projekt, hogy menjünk le Pécsre és keressünk olyan helyeket (szobor, park, kávézó stb.), amelyeknek köze van a kortárs irodalomhoz, és csináljunk ezekről rengeteg képet.

Úgy terveztük, hogy egy hosszú hétvégét töltünk lent a kis csapattal, és mindent bejárunk, amit csak lehet. Én is elterveztem a saját kis útvonalamat, majd az első adandó alkalommal elkezdtem fotózni. Persze, akkor konstatáltam, hogy a telefonom kijelzője tiszta karcolás, maszat és így alig látok valamit. Már egy jó ideje ilyen, de mivel nem használom fotózásra, így csak most kezdett zavarni igazán. Jóformán azt se láttam, hogy mit fotózok. Ekkor már éreztem, hogy ezt a meccset elvesztettem, úgyhogy beültem egy kávézóba, hogy utánanézzek, hogy hol javítanak ilyen típusú készüléket. A neten találtam egy szimpatikus helyet, ahol van Xiaomi kijelző javítás. Meg lehet nézni a honlapjukon, hogy abból a típusból, ami kell nekünk van-e raktáron kijelző vagy esetleg csak külső raktáron van, ami azt jelenti, hogy egy-két nap a várakozási idő. Szerencsére, ami nekem kellett volt nekik, és fel is hívtam őket, hogy rakjanak félre egyet, mert hétfőn, miután visszaérünk a fővárosba elmegyek hozzájuk. Készséggel félretették nekem, és egyúttal felajánlották azt is, megvizsgálják a telefont, hátha van valami más baja is van, ha ennyire nem látok semmit a kijelzőn, plusz ajánlottak védőfóliát is, ami a jövőben pont a karcolások és más, kisebb sérülések ellen védené a telefont. Mondtam nekik, hogy kérek mindent, mert a jelenlegi nem állapot, ugyanis nem tudok így dolgozni, ami engem szomorúsággal tölt el. Miután lebeszéltük a szervizelést, arra adtam a fejem, hogy legalább körbenézek a városban, ha már ott vagyok. Így kerestem fel azokat a helyeket, amiket összeírtam, és rá kellett jönnöm, hogy, ha ezeket mind csak fotóztam volna, akkor nem veszem alaposan szemügyre, hanem csak úgy elmegyek mellettük.

Este, amikor összeültünk, hogy megbeszéljük, hogy eddig ki, mit talált, akkor az egyik kollégám elővette a telefonját, ami ripityomra volt törve. Vele az történt, hogy egyszerűen kicsúszott a kezéből, és pont a kijelzőjére esett a járdán. Ő már egyáltalán nem tudta használni a készüléket, úgyhogy másnap hozzám csatlakozva jártuk a várost, miközben elmeséltem neki, hogy van ez a telefonkijelző szervíz, ha gondolja vigye el hozzájuk ő is.
Mivel szkeptikus emberről van szó, meg kellett mutatnom a honlapot, amit ő részletesen átnézett, és megtetszett neki a futárszolgálatuk, miszerint neki ki sem kell mozdulnia otthonról, a telefonját csak hozzák-viszik, és kártyával fizethet. A kolléga ezzel meg lett győzve, hálája jeléül pedig meghívott egy szelet süteményre. A többiek persze lelkesen dolgoztak az utcán, összefotózták a várost, és annyi kép készült, hogy egy külön lapszámot kellett áldoznunk az anyagnak, amit a rajongók örömmel fogadtak.

Miután visszatértünk a városba, és én végre eljutottam a szervizbe, beláttam, hogy erre azért számíthattam volna már az utazás előtt is, mivel annyira rosszul nézett ki a kijelző, és vele együtt az előlapi kamera, hogy már szelfit se tudtam csinálni. A szervizes arcán is láttam az értetlenséget, hogy hogy tudtam eddig várni. Mindenesetre, most már van rajta fólia, meg kapott egy új tokot is, úgyhogy nem érhet ilyen jellegű meglepetés a jövőben.