Az újságíró és az orvos – táskák, nem csak a szem alatt

Vannak olyan szakmák, amelyek különösen sok olvasást, tanulást, folyamatos önképzést igényelnek. Például pont ilyen a címben említett két foglalkozás is: mind az orvosnak, mind az újságírónak különösen sokat kell olvasnia, folyamatosan tájékozódnia, képeznie magát. A szakmai lemaradás egy olyan luxus, amint nem engedhetünk meg magunknak, ugyanis a pályatársak akár egy hét, vagy egy nap alatt is olyan előnyhöz juthatnak, amit azután rettentő nehéz lesz behozni. Persze ez nem feltétlenül a vérre menő versenyzésről szól, ettől függetlenül azért nem árt, ha napra készek maradunk. Szerencsére a technika fejlődésével jóval egyszerűbbé vált a dolog, nem kell már annyi papírt, aktát cipelni magunkkal mint amikor még pályakezdő voltam, mivel egy telefon vagy táblagép és az internet segítségével akárhol, akármikor utána tudunk nézni az aktuális témánk, kutatásunk anyagának. Nem kell órákat eltölteni a könyv- és irattárakban való szöszmötöléssel, keresgéléssel, és nem kell rogyásig megpakolni a táskánkat a kigyűjtött anyaggal. Ettől függetlenül az aktatáskát még nem tudtam magam mögött hagyni, de azért sokat egyszerűsödött a dolog.

A múltkorában egy neves sebészorvossal készítettem interjút, aki terepen is nagyon sokat dolgozott, néha háborús körülmények között, katasztrófák helyszínén. Nem csak szellemileg, de fizikai erőnlét terén is folyamatosan pengeélen táncolt hosszú éveken keresztül, és ez meg is látszott mélyen barázdált arcán. Ennek ellenére mégis meg tudott maradni jókedvűnek és humorosnak, szellemességén nem ejtett csorbát a sok szörnyűség, amit átélt. Mondjuk ehhez a hivatáshoz a gyomron túl olyan lelki erő és fegyelem is szükséges, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Számomra szinte hihetetlen volt, mikor megtudtam, hogy még mindig aktívan praktizál, pedig már nyugdíjban lehetne legalább három éve. De elmondása szerint, még ha nem is indulna újra útnak egy fegyveres konfliktus vagy egy katasztrófa helyszínére, de úgy érzi, hogy egy évtized még biztosan benne van.

Kalandjai mesélése közben, ahogy sorra vettük a díjait, elismeréseit, kitüntetésit, időről időre elővett egy-egy tárgyat is, amit emlékbe hozott innen-onnan. Mindenféle dolgokra kell itt gondolni, mint például egy darabra egy leszakadt hídból, egy rohamsisakra a délszláv háborúból, meg hasonló darabok. Aztán szemet szúrt nekem, hogy a háta mögötti komódon van egy régi, viharvert orvosi táska. Láthatólag nem mai darab volt, több helyen kellett már varrni, foltozni, a csatja is lötyögött már, a fogantyúját is megkoptatta a sok-sok évnyi hordozás. Megkérdeztem tőle, hogy ez az orvosi táska volt-e vele a kalandjai során. Kuncogva jegyezte meg, hogy nem csak volt, de még ma is az, ugyanis a mai napig azzal jár ki a betegeihez, ugyanis azóta sem talált hasonló darabot. Kérésemre szépen végigmutogatta rajta a különböző javításokat, elmesélte, hogy melyiket okozta golyó és melyik keletkezett földrengéskor. Ha az az orvosi táska tudott volna beszélni, biztos vagyok benne, hogy azzal is egy külön interjút lehetett volna készíteni.

Ekkor támadt egy hirtelen ötletem, és megmutattam neki, a körülbelül egy hetes, frissen vásárolt aktatáskámat, amit a Bagboxtól rendeltem. Megkérdeztem tőle, hogy mi a „szakvéleménye” mint olyannak, akinek a munkájához szintén hozzá tartozik valamilyen táska állandó viselése. Tüzetesen átnézte, és azt a véleményt szűrte le, hogy remek darab, szép kidolgozással, jó anyagból. Megkérdezte, hogy honnan van, én pedig ahelyett, hogy egy számára semmitmondó oldalcímet mondanék neki amit lehet, hogy soha nem fog felkeresni inkább elővettem a táblagépemet és kikerestem neki, hogy nézzük meg együtt. Emlékeztem rá, hogy mintha náluk is lettek volna orvosi táskák, gondoltam, hátha felkelti a kíváncsiságát. Ahogy sejtettem, szinte rögtön ki is szúrta a menüpontok között és kérte, hogy nézzük meg azokat is. Megnyitottam a kínálatot, és a reakciója félreérthetetlen volt. A szemei elkerekedtek, szinte a szája is nyitva maradt kicsit. Álmélkodva nézte végig a jobbnál jobb orvosi táskákat, ahogy mondta, egészen meglepte, hogy valahol kaphatóak még ezek a régi fajta, klasszikus és elegáns orvosi táskák. Aztán egyszer csak felkiáltott és rábökött az egyikre – Ez pont olyan, mint az én régi táskám! – mondta, és már nyittatta is meg velem a termék profilját. Bevallom, első ránézésre nem láttam az összefüggést a két táska között, de mivel én nem láttam a viharvert régit új korában, így nem volt viszonyítási alapom. A képeket és a leírást nézegetve viszont már számomra is egyértelművé vált a hasonlóság; valóban ilyen lehetett egykor az öreg „harcostárs”, mielőtt rajta hagyták nyomaikat az évtizedek. Elegáns fekete bőrből volt, bronzos színű fém alkatrészekkel, kényelmesnek tűnő fogantyúval, belül pedig tágas rekeszekkel, áttekinthető részekkel. Ami pedig még inkább meglepte a sokat látott dokit, hogy mennyire kedvező áron volt megrendelhető. Megjegyezte, hogy annak idején majdnem egy havi keresete volt a régi táskája, ezért is javíttatta meg inkább annyiszor. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e rendelni egy ilyet, mert szívesen segítek neki. Nagyon megköszönte és igent mondott, szóval ott helyben megcsináltuk neki a regisztrációt és meg is rendeltük neki a gyönyörű új orvosi táskát. Sűrű hálálkodások közepette rázta a kezemet búcsúzásunkkor, holott nekem kellett volna hálásnak lennem a történeteiért, én csak egy kicsit segítettem neki.

Pár nap elteltével felhívott telefonon, és boldogan újságolta, hogy a táska szépen rendben megérkezett és pontosan olyan, mint amilyennek elképzelte. Mint mondta, sose gondolta volna, hogy a régi táskája előbb megy nyugdíjba, mint ő. Sejtettem, hogy elégedett lesz, a Bagboxról én is csak pozitív tapasztalatokat szereztem korábban, ezért is mertem neki ajánlani. Végeredményben boldog vagyok, hogy egy kicsit segíthettem egy olyan embernek, aki azelőtt már olyan sok mindenkin segített. Igazán megérdemelte.